Gyerekszoba takarítása

6. nap: Gyerekszoba Rendrakás: Szemét: ebben a szobában feltétlenül legyen egy szemetes, rengeteg szemét tud felhalmozódni, érdemes hetente többször is üríteni. Ki tudja, mik lehetnek benne. 🙂 ágynemű: hetente itt is cseréljétek le. Mehet közben egy párnacsata, játsszatok olyat, hogy beletekered a lepedőbe, és úgy elszállítod valahová. plüssök, babák, autók, katonák: mindegyiknek legyen külön tárolója, kosara, doboza, ahová pillanatok alatt be lehet dobálni őket (ezt nyugodtan bízzuk a gyerkőcökre) legók, építőkockák: ezeket tároljuk külön dobozokban, fajtánként, így könnyű elpakolni őket (ez is legyen az ő dolguk) szennyes ruhák: egyedül is ki tudja vinni a szennyes tartóba tiszta ruhák: segíthet a ruhák összehajtásában, a zoknikból tanítsuk meg nekik, hogyan lehet gombócot csinálni, tegyük be a szekrénybe könyvek: szedje össze őket egy kupacba, te pakold fel a szekrényre asztal, szekrény, polc: itt is rakjatok rendet, az apróságokat be a fiókba, tollakat, ceruzákat be egy tartóba, bögrébe. Kicsi kacatokat tartsátok dobozokban, kosarakban (egyszerűbb a portörlés is) Takarítás: szekrény, polc, asztal: töröljétek le a port mindenhol, nedves ronggyal, amit felér, azt ő is meg tudja csinálni (szerintem itt mehet a fertőtlenítés is, elegendő ecetes vízzel) ajtó, fűtőtest, kapcsoló, lámpa: ezeknek a letörléséről se feledkezzetek meg műszaki cikkek: ezeket inkább te töröld le, én nem szeretem, ha nedves ronggyal az áram közelében matatnak játékok, autók, dobozok: ezeket is portalanítsátok le. Játékokat szerintem nedves ecetes ronggyal érdemes némelykor áttörölni ágy, szék: ezeket is töröljétek le, ne felejtsétek el a szék lábát, az ágy alatt porszívózzatok fel mossatok fel: persze, csak ha van olyan felület, amit nem szőnyeg borít Ezzel meg is vagytok. Csinálhatjátok úgy is, hogy minden nap egy szobát rendbe tesztek, kitakarítjátok, és ha megvan, egyben az egész lakást felporszívózzátok és felmossátok. Én így szoktam csinálni, így nem történhet meg, hogy az egyik helyiségből áthordjuk a koszt a másikba. Kívánok nektek nagyon szép, nyugodt, boldog nyarat! Most egy kicsit vegyetek vissza a munkából, és élvezzétek az időt a gyerekekkel. Szeptembertől úgyis megint kezdődik elölről a hajtás. Addig nem maradsz le semmiről. 🙂 Kerüld a stresszt, az idegeskedést, és a napsütést 11 – 16 óráig. LÉGY TE IS MEGINT BOLDOG...
tovább

Hálószoba takarítása

3. nap: Hálószoba Rendrakás: ágynemű csere: az én fiam imádja. Igaz, általában fél óra bohóckodás lesz belőle. Ő szokta kiszedni a huzatból az ágyneműt, és segít a tisztát felhúzni, közben belemászik a paplan huzatába, bele kell csavarni a lepedőbe, nagyon élvezi, jó móka. ágy álcázása: minden nap le szoktam takarni az ágyat takaróval, ő szokta rádobálni a párnákat, sajátos rendszert kialakítva szennyes ruha: vigyétek ki a szennyes tartóba, (pakolja bele egy nagy dömperbe és ő legyen a szállító)  tiszta ruhák: amíg ő kiviszi a koszos ruhákat, addig te össze tudod hajtogatni és el tudod pakolni a tiszta ruhákat a szekrénybe újságok, könyvek: itt is működhet a toronyépítés játékok: ha itt is vannak, és ahol van gyerek, ott mindenhol vannak, vigyétek vissza közösen a gyerekszobába Takarítás: éjjeli szekrények, szekrények: ezeket itt elég, ha szárazzal letörlitek. Én elhagynám most az ápolószereket, legközelebb használd akkor, ha majd lesz rá több időd, és már csak te csinálod a takarítást radiátor, kapcsolók, műszaki cikkek: ezeket is csak portalanítsátok. A gyerkőcé legyen a könnyebb felület (pl.: szekrény), és tied a műszaki cikkek (ami áram közelében van) porszívózás: ő legyen a felvezető, nyugodtan küldd be az ágy alá is (na, nem a gyereket), élvezni fogja, hogy félig az ágy alá bújhat, és ott tologathatja a porszívót. (nálunk ez olyan, mintha alagút következne) felmosás: csak a parkettát, a szőnyeget ne. (tudod: gyerek => jutalom falat, amíg felmosol) Most üljetek ki a napra, és egyetek meg egy fagyit jutalomképpen. Holnap jönnek a mellékhelyiségek (itt én szabadnapot szoktam adni a gyerekeknek, max csak a rendrakásba vonom be őket)...
tovább

Konyha takarítása

2. nap: Konyha Rendrakás, takarítás: rendrakás: adhatsz neki kisebb feladatokat, rakja rendbe a műanyag tálakat, segítsen elpakolni a tiszta edényeket (arra figyelj, hogy ne kerüljön törékeny a keze ügyébe) szemét: segíthet kivinni a szemetet a kukába. A szelektív hulladékot tegyétek külön kukába, zsákba (rá tudod így szoktatni a szelektív hulladékgyűjtésre) mosogatás: a mosatlan edényeket mosogasd el, ha szerencséd van, pakold be a mosogatógépbe, és kapcsold be (nálunk a fiam szokta becsukni, beletenni a tablettát, és elindítani) konyhaszekrény, pult: mossátok le a konyhaszekrény külső felületét, munkapultot, asztalt (ezt is elegendő ecetes vízzel, hogy ne a fertőtlenítőszerben nyúlkáljatok), alsó részét bízd a gyerekre, felül a tied lehet hűtő, konyhai gépek: ezeket is letörölhetitek közösen. Nézd át a hűtő tartalmát, ha van benne olyan, aminek lejárt a szavatossága dobd ki tűzhely: fújd be a tűzhelyet, sütőt, zsíroldóval (használhatsz a makacs szennyeződésekhez szódabikarbónát is) hagyd állni, amíg hat a tisztítószer, mosd le szivaccsal és töröld át szárazzal (ezt én szoktam csinálni, addig pl. iszik egyet erre a nagy melóra) mikró: ecet + víz beteszed, legnagyobb fokozat 2 perc, kitörlöd (kifertőtlenítve) mosogató: fújd be a mosogatót, csaptelepet vízkőoldóval, ecettel hagyd hatni a szert. (addig adj neki valami más melót, vigye el a szennyes tartóba a koszos konyharuhát, tegye ki a tisztát), 10 perc múlva mosd le alaposan, és töröld át szárazon porszívózás: hadd tologassa kicsit, utána te befejezed felmosás: itt üljön le, és kapjon valami kis „jutalom falatot” a sok melóért Eleget melóztatok mára, irány a játszótér! Holnap jön a...
tovább

Szünidei túlélő show

Kétségbeesésemben fogalmazódott meg ez a bejegyzés. Nálunk, augusztus hónapban van oviszünet, de a héten az óvó nénik nagyon kedvesen közölték, „nem kötelező már vinni a gyereket az oviba”. Úgyis otthon vagy gyesen a picivel (4 hónapos). Azt hittem, van még egy kis időm, mielőtt mind a kettő otthon lesz. De a sors…… Jött: a kétségbeesés, a para, a mit fogok kezdeni 2 gyerekkel, gondolkodás, és végül a megoldás. TERVEZÉS. Meg kell terveznem, hogyan tudom a háztartást rendben tartani a két gyerek mellett. Ezer tippet lehet olvasni, milyen programokat találj ki a gyerekeknek, hová vidd el őket, mit főzz nekik, de mi a helyzet a háztartásunkkal? Azt hogyan tartsuk rendben a gyerekek mellet? Nálunk, hogy otthon vannak, nagyobb lett a felfordulás, és a kosz. Ezt azért nem hagyhatjuk így, amíg nem lesz szeptember. Én mindig is bevontam a gyerkőcöt a házimunkába, így napjában kb. 1 órát le is tudtam foglalni vele, ő is élvezte, és szép lassan meg is tanulta, hogy rakjon rendet maga után. Mára 4 évesen ritka, ha rá kell szólnom, hogy pakoljon el maga után. (ez gondolom 12 évesen már nem így lesz) Gondoltam, összerakok egy kis sorozatot, melyik nap hogyan takaríts, gyerek segítséggel. Külön helyiségekre, és külön tevékenységekre (rendrakás, takarítás) bontottam a feladatokat. 6 napon keresztül fogsz tőlem kapni egy levelet, amiben tippeket, tanácsokat találsz, hogyan tartsd rendben a gyerekeiddel az otthonodat a szünidő alatt is. Használd, ha nem akarod, hogy a fejed felett összecsapjanak a hullámok. Ha naponta csinálod, nem lesz nagy káosz, és máris a 24 órából ½ órára megvan a közös programotok. 🙂 Azért a gyerek munkát ne nagyon hangoztasd! 🙂 Csak a játszón dicsekedj, milyen jó munkaerőt szereztél. Azért másnak ne közvetítsd ki. Játékosan megtanítod mindenre, és következő nyáron, már a lábat feltéve az asztalra, vezényelsz. Ha nagyon belelendülnétek, és a gyerekek azt mondják „Anya még, még akarunk pakolni „, akkor itt egy újabb kihívás: ennek a segítségével megszabadulhattok, minden felesleges kacattól: Lomtalanítási segédlet! Holnap a nappali puccba vágásával kezdünk. Készítsétek elő a gyerekeknek az...
tovább

Itt a tavasz, itt a nagytakarítás ideje!

Végre itt a tavasz! Mindenki feltöltődik, előbújik a félhomályból, és erőre kap. Érzed, itt a változás ideje? Először kezd magadon a változtatást. Tedd rendbe magad, töltődj fel energiával, ÉLJ újra! Ha te kész vagy és egyben vagy, tedd ezt a környezeteddel is. Frissítsd fel, szabadítsd meg, rendezd át a lakásodat is! Egy kis pakolás, lomtalanítás, rendszerezés és máris másképp néz ki körülötted minden. Én minden évben ilyenkor igyekszem, az egész házat rendbe tenni. Ha van rá időm selejtezek mindenhol, ha nincs, akkor is egy átfogó,  és minden helyiségre kiterjedő nagytakarítást csinálok. Természetesen, ezt úgy szervezem, hogy egymás után legalább 2 nap jusson rá. Vagy megcsinálom egyszerre az egészet, vagy neki sem állok. Nem szeretem elaprózni, mert, akkor a végén hiányzik a tisztaság érzése, és pont ezért csinálom az egészet, ez adja végig az erőt, hogy megcsináljam. Gyerünk, állj fel a gép elől, vegyél erőt magadon, és HAJRÁ! Garantálom, utána jobban fogod magad érezni otthon. Ha elfogadod, megosztok veled néhány tippet és teendőt, amit ha megcsinálsz és betartasz nem csak időt, energiát spórolsz, hanem tisztaságot nyersz Néhány tipp, amit nem árt ha szem előtt tartunk. csak akkor állj neki a nagytakarításnak, ha be is tudod fejezni, ha nem tudod befejezni, elmarad a ” Hála istennek túl vagyok rajta” érzés szervezd meg, mit milyen sorrendben szeretnél megcsinálni. Készíts róla egy listát szerezd be előre a tisztítószereket, ne takarítás közben kelljen elmenni a boltba, mert akkor az a nap már nem lesz teljes, és fogadjunk, hogy nem ott fogod újra kezdeni a takarítást ahol abbahagytad ha lomtalanítasz is, gondold végig mit csinálsz a felesleges dolgokkal. Kidobod, eladod, elajándékozod? Már a selejtezésnél így is válogasd szét őket. Ha lehet rögtön, utána tüntesd is el a lakásból, hogy ne kelljen kerülgetni egyszerre csak 1 helyiségnek állj neki, és azt csináld végig. Legalább addig juss el, míg csak a porszívózás és a felmosás van vissza. Ezt egyben a végén is megcsinálhatod az egész lakásban mindig a függöny leszedésével és a pókhálózással kezdjed a takarítást minden esetben felülről – lefelé és belülről – kifelé haladj mielőtt használnál egy tisztítószert nézd meg, hogy az adott felületen használható e? Ha nem ismered a terméket, akkor olyan helyen próbáld ki, ahol nem látszik. ( pl. ismeretlen szőnyeg tisztítót először ne a szőnyeg közepén próbáld ki, hanem valami más anyagon ) ilyenkor illik minden sarkot, szekrény tetejét, ágy alatt, ágy mögött kitakarítani, mert ezeket nem csinálod meg úgysem minden héten...
tovább


Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress